Miért éppen gazdaságinformatika szak?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy általános iskola első osztályától kezdve tanultam informatikát. Comenius Logoval és Pascallal foglalkoztunk nem csak szakkörön, hanem a tanórákon is. Az informatika mellett a matematika és az angol is nagyon érdekelt. Az egyetemi pályaválasztásban sokat segített az Educatio kiállítás, ahol találkozhattam a Pannon Egyetem képviselőivel, akik felkeltették az érdeklődésemet. Gondolkoztam a Gazdaságtudományi Karon, ám az utolsó pillanatban az első helyre tettem a gazdaságinformatika szakot.

Milyen pályát futott be végzés után és közben hol, milyen módon használta informatikai tudását? Mi a jelenlegi foglalkozása, váltott-e időközben?

2014-ben végeztem mérnökinformatikus mesterszakon, ahonnan felvételt nyertem a Morgan Stanley Frissdiplomás képzésére. Ez egy három hónapos tréning, amelyet New Yorkban tölthettem közvetlenül azután, hogy átvettem a diplomámat. Sosem felejtem el azt az élményt, amikor először léptem Manhattan utcáira a sárga taxik és felhőkarcolók közé, amelyeket csak filmekben láttam. A programban 32 fő vett részt a világ minden pontjáról, mindannyian különböző szintű tudással érkeztünk, több életre szóló barátságot kötöttünk. A laborgyakorlatok és a programozási nyelvek más nézőpontból való megközelítése újabb perspektívát adott. A program végén a négy hetes projektmunka pontosan olyan volt, mint amilyet jelenleg Budapesten végzek, csapatban dolgoztunk, egy megrendelő igényeit figyelembe véve fejlesztettünk.

A képzés után egy olyan csapatba kerültem, amilyenre vágytam, egy üzletközeli, frontend fejlesztéssel foglalkozó globális csapatba. Feladatunk az, hogy trading alkalmazásokat fejlesszünk, amellyel a világ több pontján értékpapír-kereskedő kollégáinkat, a tradereket szolgáljuk ki. Az első két évben egy olyan trading alkalmazáson dolgoztam, amelyen rajtam kívül még kb. 50 fejlesztő. Ez az alkalmazás nem csak a Morgan Stanley tradereinek készül, hanem külső klienseknek is. 2017 januárjában váltottam projektet, amellyel portfoliókereskedést lehet végezni. Azóta Budapesten alakult ki a legnagyobb fejlesztői csapat, gyakornokunk mellett junior és szenior programozók dolgoznak együtt. Az európai régióért vagyok felelős, ennek ellenére van, amikor New Yorknak és akár Ázsiának is készítünk valamilyen új funkciót a csapatommal.

Mit tanácsol a mai középiskolásnak, ha pályát kell választania? Milyen szempontokat tartson szem előtt?

Nagyon fontos, hogy időben tájékozódjunk. Ha esetleg van ismerősünk az egyetemen, megtudhatjuk tőle, milyen a hangulat, mennyire segítőkészek ott. Érdemes annak is utánanézni, milyen munkákat lehet végezni az adott diplomával.

Érzett hátrányos megkülönböztetést a munkahely keresése során?

Nem éreztem hátrányos megkülönböztetést. Egyre több olyan rendezvény, pályázat van, amely arra ösztönzi a női hallgatókat, hogy ezt a pályát válasszák. Tanulmányaim elvégzése előtt tájékozódtam az interneten, hogy milyen lehetőségeim vannak. Ekkor már tudtam, hogy szoftverfejlesztéssel szeretnék foglalkozni és keresgéltem a budapesti állásajánlatok között. Ekkor a Morgan Stanley egy Women in IT networking eseményt szervezett, ahol találkozhattam a technológiai divízióban dolgozó női kollégákkal.

Idegen nyelvek ismerete mennyire fontos a cégnél, ahol dolgozik?

Az angol ismerete a Morgan Stanley-nél nagyon fontos. Vannak olyan csapatok, akik nem állnak napi szinten kapcsolatban külföldi kollégákkal, ám a mi csapatunk igen. Nem telik el olyan nap, amikor ne használnám az angol tudásomat, a megbeszéléseink és az e-mailezések is angolul folynak.

Hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletet és a karriert?

A cég nagy hangsúlyt fektet a magánélet és a karrier összeegyeztetésének elősegítésére. Lehetőség van részmunkaidőben vagy rugalmas időbeosztásban és otthonról is dolgozni. Szeretek délben edzésre járni az irodánk alatti edzőterembe, így az estét a többi hobbimnak tudom szentelni.

Emeljen ki érdekes, nyomot hagyó pozitív élményt az egyetemi éveiből, illetve a munkahelyéről!

Egyetemen olyan társaságba kerültem, ahol a legfontosabb az összetartozás, az „egy csónakban evezés”, a jó hallgatói élet építése volt, mindezek életre szóló élményeket adtak. Nem csak hallgatótársaim, hanem az oktatók is segítették előre jutásunkat, órák után tudtunk akár extra gyakorló órát kérni. A Veszprémi Egyetemi Napokon a szimfónikus zenekarral megzenésítettük az egyetemi napok nyitódalát, a „Dörgedelmet” és a sokak által kedvelt VEN himnuszt is. Emlékszem, hogy libabőrös voltam, amikor kiállhattunk a társaink elé a színpadra és hatalmas ovációt és tapsot kaptunk, amikor elkezdtük a darabot.

A munkahelyem által sikerült bejárnom Manhattant, rengeteg múzeumot meglátogattam, futballoztam társaimmal a Central Parkban.

Mivel a projektem közel áll az üzleti élethez, sokszor fontos, hogy nagyon gyorsan reagáljunk a piac változására, leginkább új funkciók fejlesztésével. Ezekben az esetekben a visszacsatolás is nagyon gyors, az ilyen „apró” sikerek megélése szintén hozzájárul a pozitív élmények listájához.