Felvásárolták a veszprémi koleszból indult Balabitot.

Több millió dolláros üzletet üthetett nyélbe a veszprémi koleszszobából induló Balabit csapata, a világpiacon is jegyzett IT-biztonsági szoftverfejlesztőt az amerikai One Identity vásárolta fel – írja a Forbes.hu.

Tegnap délután hozta nyilvánosságra az amerikai One Identity nevű cég, hogy felvásárolja a magyar kiberbiztonsági nagyágyút, a Balabitot. A One Identity az 1987-ben alapított Quest nevű vállalathoz tartozik, mely jó ideig a Dell szoftveres üzletágát vitte egészen a két cég 2016-os szakításáig (a Dell megvált ettől a részlegétől). Fontos és jó nevű iparági szereplő vásárolta tehát meg a Balabitot, mely korábban beszállító partnere volt a One Identity-nek, a felek jól ismerik tehát egymást.

Györkő Zoltán és Scheidler Balázs, a Balabit vezetői és társalapítói. Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív

 

A vételárról nem nyilatkoznak, de több millió dollár lehetett, hiszen a Balabit három és fél éve 8 milliós befektetést kapott Londonból, a kockázati befektetők pedig nyilván jó megtérüléssel számoltak.

Az elmúlt két év fejleményei után ugyanakkor mindenképp meglepő a bejelentés.

A Balabit egy amerikai startup klasszikus útját járta be: kolesz, rengeteg munka, nemzetközi sikerek, befektető és exit. Csak mindezt nem 5-7 év, hanem majdnem két évtized alatt hozták össze.

Syslog-ng, NASA, Facebook 

A vezető magyarországi IT-biztonsági szoftverfejlesztő cég 2000-ben indult, jóformán a Veszprémi Egyetem egyik kollégiumi szobájából, hat magyar magánszemély alapította. Eddig tarthat az amerikai párhuzam, az egyre növekvő magyar vállalat organikusan fejlődve ugyan szép eredményeket ért el, de a lendületes külpiaci terjeszkedéshez már külföldi befektetőre volt szükség.

A Balabit-sztori nem 2-3 év, hanem bő egy évtized alatt jutott el odáig, hogy a globális iparági szereplők is jegyezték őket, olyan cégeknek dolgoztak, mint az Orange, az AirFrance, a Facebook vagy a NASA.
Az alapítás után 14 évvel, 2014 nyarán jelentették be, hogy a direkt az adatvédelmi piacra szakosodott londoni befektető társaság, a C5 Capital beszáll a cégbe, 8 millió dolláros tőkeinjekcióhoz juttatva a Balabitot.

A társaság meghatározó tulajdonosai és vezetői: Györkő Zoltán és Scheidler Balázs. Utóbbi a nyílt forráskódú közösség egyik szaktekintélye, nem véletlenül: nevéhez fűződik a mára iparági szabványnak tekintett syslog-ng naplózó szoftver kifejlesztése. Ő a Balabit fejlesztési igazgatója. Györkő a cég ügyvezető igazgatója, meghatározó szerepe volt abba, hogy a nagy reményű cég nem rekedt az ország határai között, a kereskedelmi és marketing ügyeket is kézben tartotta. Mindketten a veszprémi Pannon Egyetemen végeztek, a városban K+F központot is működtet a cég. Az amerikai bejelentésből kiderül, hogy Györkő az új vállalat alelnökeként folytatja.

 

Forrás: https://www.veol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/veszpremi-koleszbol-indultak-mara-meghoditottak-vilagpiacot-2205489/